Minden szeptemberben még áltatom magam, hogy ilyen gyorsan nem repülhetett el a nyár, még nem lehet vége... Nem vagyok kibékülve az ősszel, nem a kedvencem, de így, az október beköszöntével kénytelen vagyok elfogadni, hogy itt van, muszáj találni benne szépséget, különben csak siratom a nyarat.
A hétvégén megláttam az Aldiban a dísztököket, hozzáraktam a gyerekek kedvenc őszi termését, a gesztenyét, és így már kicsit megbékélve a megváltoztathatatlannal, a házunkba is beengedtem az őszt.

Az IKEA-s gyertyatál és a tengerifű tányéralátét pont jól kiegészítik a terméseket.


UPDATE:
Hazafelé szedtem csipkebogyót, így egy kis piros is került a tálba, így már az összes őszi szín felkerült a palettára.




Nyári napokon nincs is jobb, mint egy hűsítő, jeges limonádé, estére pedig egy frissítő koktél és egy menta fagyi. 

Az első nyári hónap első napja van ma. Ha már nyár, akkor pedig közeleg a nyaralás! Segítek, hogy az egész évben tervezett utazásodat a szobanövényeid is túléljék, és ne kiszáradva, lehullott levelekkel várjanak haza. 
A fürdőszobában is helyet kell kapniuk a szobanövényeknek, különben egy rideg, csempével szinte a plafonig burkolt helyiséget kapunk, ami valljuk be, nem túl barátságos.
Ahogy ígértem az előző,