Növények az otthonodban

Ötletek, inspirációk, hogy hogyan vidd be a természet egy darabkáját az otthonodba

Veszélyben a kis kedvencek, támadnak a tavaszi virágok!

2019. március 15. 15:13 - Katona Nemes Nikolett

Úgy sóvárgok már a tavasz után... minden porcikám várja! Gondolom nem vagyok egyedül ezzel, ilyenkor elkezdem tele tenni a lakást tavaszi virágokkal. Egy kiskutya gazdájaként azonban nem szabad elfeledkeznem arról, hogy sok tavaszi virág veszélyt jel

 

Nárciszokat, tulipánokat látok mindenhol, persze, hogy beszereztem én is itthonra egy csokor tulipánt, két cserepes jácintot, a korábban vásárolt amarílisz hagymám pedig most nyílt el... Szóval el vagyunk látva virágokkal, amelyekről egytől egyik kiderült, hogy veszélyesek a háziállatokra. 

 

Nekünk egy bichon bolognese kutyusunk van, Bodza, aki már lassan 3 éves, így szerencsére már nem érez késztetést, hogy mindent megrágjon, de nem lehetünk száz százalékosan biztosak benne, hogy egy magányos pillanatában nem gyengül el, és enged a kísértének...

img_5599.jpg

 

A cicák pedig ugye még nagyobb veszélynek vannak kitéve, mert szinte bárhová fel tudnak ugrani, az asztalon sem elérhetetlen számukra egy csokor virág.

 

Ezekkel a népszerű, virágzó növényekkel kell vigyázni, ha háziállatot tartunk.

Jácint 

Ez a hagymás virág sokak kedvence fantasztikus illata miatt. Minden része mérgező, hányást, hasmenést okoz az elfogyazstása. 

b56db78970e26fe89b0aaf42abd9f46d.jpg

 

 

Nárcisz

A csodás sárga virágok megdézsmálása is hányást, hasmenést, és izomrángást is okozhat. 

922a201518a3855aca324a6979587e0e.jpg

 

Tulipán 

Levele és virága is mérgező, megrágása égető érzést okoz a szájban, lenyelve szív- és keringési zavarokat, légzésbénulást is okozhat

35dea033cba498d5f4dbdaad246244e7.jpg

 

Amarílisz

Csodás virágot bont, közkedvelt emiatt, de ennek a növénynek is sajnos minden része mérgező, az előbbiekhez hasonlóan hányást, hasmenést, gyomorfájást okoz. 

 c5950d7e3050245011fb362e4dcc47dc.jpg

 

Ezek a növények természetesen az emberre is veszélyesek. A kisgyerekektől is távol kell tartani, amit talán egyszerűbb megoldani, mert ők állandó szülői felügyelet alatt vannak, nem úgy, mint a lakásban egyedül hagyott kis kedvenceink.

 

Olvasd el korábbi bejegyzéseimet is! Megtalálsz a Facebookon és a Pinteresten is!

 

Képek forrása: a képekre kattintva

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://novenyekazotthonodban.blog.hu/api/trackback/id/tr914688694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.